Cápa horgászat

Történetünk

Rólunk

Africa shark fishing magyar tulajdonosa és csapat vezetője Tóth Raymond.
“Sziasztok, 5 evés korom óta horgászom. Az utóbbi 10 évben évente legalább 100 napot, ebből 30-40-et tengeren. Egy nyaralás kapcsán jutottam el Dél-Afrikába még 2010-ben, majd rá két hónapra ismét visszatértem, de akkor már csakis horgászni. Itt ismerkedtem meg a jelenlegi túravezetőinkkel, akikre nyugodtan mondhatom, hogy fanatikus horgászok. Tőlük tanultam meg a helyi szokásokat különböző helyi horgászmódszereket. Majd később megalapítottam az Afrika shark fishing csapatot és elkezdtünk horgásztúrákat szervezni. Kedvenc cél halam a cápa, amikből ezekben a vizekben 300 kiló feletti sem ritka. Nem egy vendegünk fogott már 200 kiló feletti cápát is.”

Raymond

Alapító

Túravezetőink

KAMAL

túravezető és a hajós horgászatok vezetője

30 éve horgászik csak tengeren.
Kedvenc módszerei a drónos cápahorgászat és a mélytengeri horgászat (deep sea fishing). 
Legnagyobb hala egy 250 kilós bikacápa, de fogott már több kalapácsfejű cápát, illetve tigriscápát is, ami mindenkinek az álma.

Naswin

túravezető

Kedvenc cél hala a rája, kedvenc módszere a drone fishing. Legnagyobb hala egy 340 kilós cápa, partról közel 6 órás fárasztási idővel. Illetve ő a ráják fogásának specialistája.

Naswin

túravezető

Kedvenc cél hala a rája, kedvenc módszere a drone fishing. Legnagyobb hala egy 340 kilós cápa, partról közel 6 órás fárasztási idővel. Illetve ő a ráják fogásának specialistája.